Zuhany járt a virslihez

1969. július 18., péntek

Átmentette a Kállai-kettőst

Szerdán, 66 éves korában elhunyt Nagykállóban Szabó Sándor. Ismerősei, barátai, a fiatalok, akik tőle tanultak, azt mondták: egy életen át táncolt. Azt tartják róla, ő volt az, aki átmentette az eredeti Kállai-kettőst a mai kor számára. Tőle gyűjtött Kodály Zoltán, tanácsait kérte Rábai Miklós. Fiatalok százait ismertette meg a Kállai-kettőssel. Még hatvanéves korában is táncolt, sok szép hagyománnyal gazdagította szűkebb hazáját.

1979. július 18., szerda

Virsli zuhannyal: csak Nyíregyházán

A vélemények nagyon megoszlottak: volt, aki viccnek vette, más viszont kifejezetten mérges lett, és kikérte magának, hogy a virsli zuhannyal egyáltalán nincs ínyére. Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona utcai sávház földszintjén lévő hentesáruboltban ugyanis ilyen kényszerű szolgáltatással is kaphatja a kedves vevő az árut. Ha ugyanis az egyik emeleti lakásban fürdenek, a kád vizének egy része a földszinti üzlet tetszetős álmennyezetén át ömlik a földre. Az IKSZV szakemberei próbálkoztak már a javítással, de az eredmény úgyszólván semmi. Az, hogy a pénztárgépet kissé arrébb tették, hogy a víz ne telibe kapja, mégis csak kezdet lehet. De vajon meddig lesz a melegáruboltban meleg zuhany?

További hírek