Száz íjász harcolt a Harangodon

Az íjásztalálkozó a Keleti Gyepű-tagok éves minősítőversenyeit lezáró esemény, ahol 15 cél leküzdésével lehetett teljesíteni a kihívásokat. Az íjászok csodálatos környezetben tradicionális íj kategóriában mérhették össze tudásukat. A látogatók a jurtáak nomád berendezési tárgyait is megcsodálhatták. A hagyományőrző íjászok tradicionális honfoglalás korabeli viseletben voltak, és korhű fegyverekkel vívták meg a küzdelmet.

A dobok és a kürt hangja szombaton 9.30-kor jelezte a vezér érkezését, akit a dombok előtt felvonuló íjászok serege fogadott. A kopjás zászlókkal érkező díszes kíséret a helyi törzsfő előtt áll meg. Ősi szokás szerint kenyértöréssel és borral koccintással mutatták barátságos szándékukat. Ezután a seregszemle következett, a csapatbeosztás után kezdetét vette a küzdelem.

A nappali verseny után Csepin Péter előadást tartott a lovas expedícióiról, majd a Gyepű bajnokainak párbaja, az eredmények kihirdetése következett. A sötét beköszöntével a Gyepű táltosainak szertartása következett. A segítő kovakővel a kezében hagyományos csiholással gyújtotta meg az égtájak őreinek fáklyáit, akik egyszerre léptek az óriási máglyarakáshoz és meggyújtották a szertüzet. A táltosdobok kíséretével ősi énekek csendültek fel, és a tűz körül állók átélhették az ősi varázst. A kiosztott nyírfagallyacskák elégetésével mindenki kívánhatott egyet az ősöktől. A tűz hanyatlásával az íjászok is elvonultak.

A második napon a távlövő számok következtek. A rendezvény a távlövő eredmények hirdetését követően a minősítő veretek átadásával zárult.

Mosolygó Szabolcs
Fotók: Janics Attila

További hírek