Nyírmeggyes bajnoknak tekinthető, nagy harc várható Vámosoroszi és Jánkmajtis között, Rakamaz esélye már csak elméleti

Már csak három forduló van hátra a megyei II. osztályú bajnokságban. Van, amelyik csoportban eldőlt már a bajnoki cím kérdése, van, ahol ketten küzdenek érte, de a Nyírerdő csoportban viszont öten is felülhetnek még a képzeletbeli trónra.

Teher nélkül játszhatnak

Egyszerű a helyzet a Kelet-Magyarország csoportban, a Nyírmeggyes a hátralévő mérkőzésektől függetlenül bajnoknak tekinthető, hiszen behozhatatlan előnyre tett szert riválisaival szemben.

– Az előző szezon negyedik helye után ennek az idénynek úgy indultunk neki, hogy mindenképpen előrébb szeretnénk lépni, a dobogós helyek egyikén szeretnénk végezni. Az idény során folyamatosan ott voltunk az élbolyban, vezettük a bajnokságot, és ahogy szokták mondani, evés közben jött meg az étvágyunk. A Jánkmajtis kocsordi vereségével teljesült is az álmunk. A megyei első osztályú licencet megkértük, reményeink szerint vállalni is tudjuk a magasabb osztályban való indulást – mondta Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője.

Nagy harc várható viszont a második helyért a Vámosoroszi és a Jánkmajtis között, előbbi csapat hétvégén Nyírmeggyesen vizitál, a mérkőzés után tisztulhat a kép.

A Pannónia Zrt. csoportban ketten küzdenek a bajnoki címért, a harmadik helyen tanyázó Rakamaz esélye inkább már csak elméleti, ehhez az Újfehértónak és a Kemecsének betliznie kéne a hátralévő fordulókban.

– A szezon elején a középmezőny elejére vártuk a csapatot, egy helyi fiatalokra építő, masszív csapat kialakítása volt a cél. Célunkat elértük, ezért nyugodtan, teher nélkül játszhatunk az utolsó három fordulóban. A hétvégi forduló döntően befolyásolhatja majd a végeredményt, hiszen a Rakamaz fogadja a Kemecsét, mi pedig a jó erőkből álló Kállósemjént – fogalmazott Pis­kóti Zsolt, az Újfehértó trénere.

Bonyolult, mégis egyszerű

– Az idény előtt egyértelmű célként határoztuk meg, hogy fel szeretnénk jutni a megyei I. osztályba, ennek megfelelően meg is erősítettük a keretünket, és harcban is állunk az Újfehértóval a feljutást érő bajnoki címért. Hétvégén Rakamazra látogatunk, sok mindenre választ ad majd az a mérkőzés – mondta Márton Péter, a Kemecse mestere.

Amennyire bonyolultnak tűnik, olyan egyszerű a helyzet a Nyírerdő csoportban. A bajnoki címért folytatott harcban még öt gárda is révbe érhet, viszont csak a Nyírkarász rendelkezik érvényes licenccel, a továbblépéshez azonban bajnoki címet kell szerezniük.

– A vezetőség az első négy hely elérését határozta meg célként, valamint azt, hogy minél több helyi játékost építsünk be a csapatba. A gárda azonban úgy döntött, hogy nem elégszünk meg a helyezésekkel, hanem a bajnoki címre törünk. Három lépés választ el bennünket a célunktól – mondta Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője.

Labdarúgás: Megyei II. osztály, 28. forduló (kezdés 17, ifi: 15)

Pannónia Zrt. csoport

Tippel: Veigli Géza, a Rakamaz edzője

Nyírtelek (16.)–Encsencs (10.): – Döntetlen.

Nyírbéltek (15.)–Napkor (12.): – Mindkét csapattal játszottunk, a béltekiekkel nagyon megküzdöttünk, hazai győzelmet tippelek.

Kálmánháza (14.)–Nyírlugos (9.): – A Kálmánháza óriási mélyrepülésben van, de nagy szüksége van a pontra, iksz.

Nyíribrony (4.)–Levelek (11.): – Ha Levelek úgy játszik, mint ellenünk, akkor van keresnivalója, döntetlen.

Újfehértó (1.)–Kállósemjén (5.): – A teher az újfehértóiakat nyomja, de úgy érzem, hogy minimális különbséggel, de behúzzák.

Apagy (6.)–Kótaj (8.): – Az Apagy az otthoni meccseit hozza, ezt is bedarálja.

Nagykálló(7.)–Tiszalök (13.): – A Tiszalök is az életéért küzd, de jobb a Kálló, hazai.

Rakamaz (3.)–Kemecse (2.): – Minőségi csapat érkezik hozzánk, de mi sem vagyunk akárkik. Ha alapembereink hiányát pótolni tudjuk és százszázalékos teljesítményt nyújtunk, akkor van keresnivalónk.

Nyírerdő csoport

Tippel: Kálmándi Bertalan, az Őr edzője

Dombrád (2.)–Ramocsaháza (16.): – Nem kérdés, hazai siker, egyes.

Vaja (7.)–Nyírmada (14): – A szomszédok lendületbe jöttek, hazai siker születik, hajrá Vaja!

Nyírkarász (1.)–Pátroha (3.): – Kemény, harcias meccsre számítok, mindkét csapat a győzelemre fog hajtani, a meccs háromesélyes.

Fényeslitke (12.)–Őr (5.): – Egyik meccs sem volt könnyű, ez sem lesz az, de nem megbántva a házigazdákat, nekünk ezt a mérkőzést hoznunk kell ahhoz, hogy versenyben maradhassunk a többiekkel.

Kék (13.)–Berencs FC (15.): – A kéki csapatot nem lehet kiszámítani, olyan, mint az időjárás, hazai siker.

Záhony–Tiszaszentmárton (4.)–Ladányi TC (8.): – A záhonyiak otthon ezt a meccset is behúzzák.

Szabolcsveresmart (11.)–Ajak (10.): – Ikszre tippelek, de bármi előfordulhat.

Demecser (9.)–Gergelyiugornya (6.): – Mindkét együttessel játszottunk, ha az Ugornya úgy játszik, mint ellenünk, akkor nyerni fog.

Kelet-Magyarország csoport

Tippel: Jónás Zsigmond, a Kocsord edzője

Tisztaberek (5.)–Nagydobos (6.): – Tisztaberek otthon nyerni fog

Beregdaróc (8.)–Terem (15.): – Szerintem hazai győzelem.

Kölcse (4.)–Hodász (14.): – Egyértelműen a Kölcse fog nyerni, jobb csapat.

Nyírmeggyes (1.)–Vámosoroszi (2.): – A bajnok hazai pályán biztosan behúzza.

Csengersima (7.)–Milota (11.): – Döntetlen. Milotán voltunk a múlt héten, nem rossz, fiatal csapat.

Nábrád (13.)–Jánkmajtis (3.): – Termé­szetesen a Jánkmajtis behúzza, erősebb csapat.

Szatmárcseke (12.)–Nyírcsaholy (9.): – Megmondom őszintén a csaholyiaknak szurkolok, jobb csapat, mint ahogyan a tabella mutatja.

BB

További hírek