„A mai produkciónkban már volt majdnem annyi tartalom mint egy porlevesben.”

Kálmánháza-Rakamaz 1-3 (1-2)

Kálmánháza, 100 néző, v.: Rácz.

Kálmánháza: Pécsi – Tóth, (Doboveczki), Hirka, (Sira), Szalka, Takács, Szabó, Ádám Kotricz, (Ádám), Fekete, (Szilágyi), Pogácsás, Korsoveczki. Edző: Kotricz Zoltán.

Rakamaz: Csobán – Tóth,Kántor, Bagoly, Venczel, Biró, Galambosi, Károlyi, (Kacsúr), Málik, (Dinó), Szívós, (Dudás), Cseh. (Anderka), Edző:Veigli Géza. Gól: Szabó ,illetve Károlyi, Szívós(11-esből), Galambosi. Ifi: 0-16.

Kotricz Zoltán: – Nagyon fegyelmezett játékot mutattunk a kilencven perc során. Minden játékos igyekezett betartani amit megbeszéltünk kellő harciasság és lelkesedés is megvolt bennünk. Sajnos megint a pont rúgások voltak a végzetünk azoknál lankadt a figyelmünk. Az első félidőben már az ellenfél már a széleken próbált megbontani minket. A másodikban már a mezőnyben folyt a csata. Megpróbáltunk mindent. Ilyen játékkal nagyon sok csapatnak okozhatunk gondot.

Veigli Géza: – Lassan körülményesen játszottunk, de megvan a három pont ez a lényeg.

Nyírlugos-Kállósemjén 2-3 (1-2)

Nyírlugos, 100néző, v.: Lippai.

Nyírlugos: Árpád – Kavalecz, Illés, Horváth József, Dankó, Csiki, (Petrás), Horváth Jenő, Csákányos, Holló. Edző: Kavalecz Béla.

Kállósemjén: Jenei- Kóth, Marozsán Zs., Szabó, Lábas, (Papp),Vass, (Máros Á.), Hamza, Dengi, (Mészáros T.), Docsa, (Zsíros), Bencs, (Páll), Marozsán M. Edző: Mészáros Ákos. Gól: Holló, Horváth Jenő, illetve Marozsán M. 2. Kóth. Ifi: 5-2.

Kavalecz Béla: – Ritka gyenge játékvezetői hármas eldöntötte a pontok sorsát.

Mészáros Ákos: – Nehéz mérkőzést játszottunk de úgy érzem megérdemelten nyertünk.

Kótaj-Nyíribrony 8-1 (4-1)

Kótaj, 80 néző, v.:Kertész.

Kótaj: Szabó – Verner, Hangácsi, Karacs, Fabu, Lakatos, Huncsik, (Rácz),Szitai, (Ferenczi), Sárközi, Tóth, (Haller), Lukács. (Vass), Edző: Seregi Mihály.

Nyíribrony: Kerekréti (Nagy)- Imre, (Király), Dobránszki, (Sándor), Marincsák, Somogyi, Kovács, (Kriston), Gyarmati, Galamb, Kantár, Mihalovics. Edző: Marincsák Viktor. Gól: Tóth 3, Sárközi 2, Fabu, Vass, Lukács. Ifi: 2-4.

Seregi Mihály: Az első tíz percig meglepett az Ibrony minket de utána rendeztük sorainkat. Megérdemelt játékkal begyűjtöttük a három pontot. A Kótaj egyesület minden tagja részvétét fejezi ki Lajos Tamás családja részére.

Marincsák Viktor: – Mélységesen szégyellem magam minden pályára lépő játékosom helyett. Gratulálok Kótajnak.

Kék-Levelek 4-1 (2-0)

Újdombrád, 100 néző, v.: Luzsinszki.

Kék: Szűcs – Dócs, Ignácz, Poór, Szabó, Horváth A., (Marsi), Bodó, (Kerekréti), Szegedi, (Szurcsik), Csombók, (Tóbiás), Lakatos, (Horváth J.), Szuromi. Fabók István.

Levelek: Mozgi – Gulyás, Szabó, (Kristófi), Gebri, (Sitku), Csekk, (Törő), Sándor, Páter, Anda,(Mocsár), Svelta, )Ugyan), Balogh. Gebri György. Gól: Szuromi, Bodó, Lakatos, Szurcsik (11-esből). illetve Ugyan. Ifi: 0-5.

Fabók István: A mai produkciónkban már volt majdnem annyi tartalom mint egy porlevesben.

Gebri György: – Elnézést kérünk minden Leveleki szurkolótól a mai napi ,,teljesítményért”. Teljesen megérdemelt hazai sikert, gratulálunk nekik. A meccs egyetlen pozitívuma Ugyan Janika első felnőtt bajnokiján szerzett első gólja.

Apagy-Geszteréd 2-0 (0-0)

Apagy, 120 néző, v.: Rendek.

Apagy: Polgárik – Balogh, Marcsek, korpás, Árpási, Németh, Kozák, (Varga), Hegedűs, Kiss, Marics, (Harsányi), Márton. Edző: Németh Atttila.

Geszteréd: Bacsó – Balogh, Nagy, Papp, Szilágyi J., Nyeste, Birovecz, Dobos, Géczi, Szilágyi Z., Serbán. Edző: Géczi Péter. Gól: Polgári (11-esből), Korpás illetve Kiállítva:Serbán (60.) , Birovecz (75.) Ifi: 2-3.

Németh Attila: – Nehéz szülés volt...Hiába hatalmas labda birtoklás, a végén rendre pontatlanok voltunk. Nehezen tudtuk átjátszani a masszívan védekező vendégeket

Géczi Péter: – Semmi különös nem történt nyert az esélyesebb csapat. Gratulálok az Apagynak

Nyírbéltek-Encsencs 1-4 (1-2)

Nyírvasvári, 120 néző, v,.: Tóth.

Nyírbéltek: Lakatos – Zatureczki, (Kósa), Hoszpodár, Balogh Z., (Ugyan), Köteles, Balogh L., Szatmári, (Horváth), Tóth, Dobos, Gyarmati, Sárga. Edző: Tóth Tibor.

Encsencs: Szvára – Horánszki, Szilágyi, Küzmös, Varjasi, Balogh, Kiss, (Bécsi), Biró, (Radnai), Konyha, (Kiss), Bíró, (Nagy), Sós. Edző: Szedlár János. Gól: Dobos, illetve Szilágyi 3, Horánszki. Ifi: 5-5.

Tóth Tibor: – Sajnos nem tudtuk kihasználni a semleges pálya előnyét az alkalmi védelmükön nagyon látszott, hogy délután négykor állt össze a fejemben. Az eredménytől függetlenül mégis bizakodó vagyok mert azok akik a támadásokért felelnek sokkal jobban tudnak ennél játszani.

Nagykálló-Tiszavasvári – elmaradt a mérkőzés halál esett miatt


Tabella

Pannónia Zrt. csoport

1. Rakamaz 2 2 – - 13-3 6

2.Kótaj 2 2 – - 9-2 6

3. Encsencs 2 2 – - 9-2 6

4.Kállósemjén 2 2 1 – 7-4 6

5. Apagy 2 2 – - 5-1 6

6.Tiszalök 2 1 -1 6-5 3

7.Geszteréd 2 1 – 1 2-3 3

8.Bököny 2 1 – 1 7-8 3

9. Nyíribrony 2 1 – 1 3-9 3

10.Kék 2 1 – 1 7-10 3

11.Nagykálló 1 – - 1 2-4 0

12.Tiszavasvári 1 – - 1 2-4 0

13.Levelek 2 – - 2 2-7 0

14.Nyírbéltek 2 – - 2 2-8 0

15.Kálmáháza 2 – - 2 2-8 0

16. Nyírlugos 2- – 2 4 -13 0

További hírek