Kovács Ferenc: fejlődési pályán szeretnénk tartani Nyíregyházát

Kovács Ferenc: fejlődési pályán szeretnénk tartani Nyíregyházát

Az elmúlt kilenc év eredményeit, városvezetési teljesítményét szeretnénk továbbvinni és fejlődési pályán tartani Nyíregyházát – mondta Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a nyírségi nagyváros vasárnap újraválasztott polgármestere az MTI-nek.

A harmadik ciklusát kezdő településvezető szerint a siker az elmúlt évek munkája mellett annak is köszönhető, hogy az önkormányzat már a kampányban nyilvánvalóvá tette, mit tervez a következő öt évben és milyen munka van már most is folyamatban.

Kovács Ferenc az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladatának az alakuló közgyűlés megtartását nevezte, amelyen az alpolgármestereket és a bizottságok tagjait választják meg.

A hosszabb távú tervekről szólva azt mondta, azon az úton kell menni tovább, amelyen a város halad, az elmúlt ciklusban a közintézmények teljes körű felújítása és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése volt a legfontosabb tennivaló, utóbbinak továbbra is napirenden kell maradnia.
A 2010-ben „átvett csődhelyzetből” 2013-ra jött ki a város, hat év alatt azonban nem lehet megoldani évtizedek lemaradását, de ebből a hátrányból sokat ledolgozott Nyíregyháza – hangsúlyozta a kormánypárti polgármester, hozzátéve, ezzel együtt a gazdaság és a turisztika fejlesztése, valamint a munkahelyteremtés továbbra is fontos feladat marad a szabolcsi megyeszékhelyen.

- MTI -


A választók bizalma tükrözi a fejlődést

Nyíregyházán dr. Kovács Ferenc folytathatja a választók akaratából a polgármesteri munkát. Az eredményről a Fidesz-MPSZ Nyíregyházi Szervezetének elnöke, Halkóné Rudolf Éva adott gyors értékelést még vasárnap, a késő esti órákban.

– Együtt vártuk a választási eredményeket, és együtt örültünk annak, hogy dr. Kovács Ferenc polgármester ismét elnyerte a választópolgárok bizalmát, és harmadik ciklusát kezdheti a megyeszékhely vezetőjeként. Az itt élők döntésükkel értékelték azokat a fejlesztéseket, amelyeket Nyíregyházán az elmúlt években sikerült elvégezni – nagyon sok esetben régi-régi, még a fideszes városvezetés előtti időkre visszanyúló ígéretek valóra váltásával. Az eredményből az is kiolvasható: a Fidesz-KDNP színeiben induló polgármesterrel szemben hat politikai párt és két civil szervezet, összesen tehát nyolc szereplő fogott össze, ám végül alul maradtak. A képviselőtestület összetétele e pillanatban még nem dőlt el, az egyéni eredmények után a kompenzációs lista befolyásolja majd. Egy biztos: mi minden erőnkkel azért fogunk dolgozni, hogy Nyíregyháza megőrizze az elmúlt években szerzett lendületét, és a városlakók életét újabb fejlesztések tegyék szebbé, jobbá, komfortosabbá – mondta el szerkesztőségünknek a választás éjszakáján Halkóné Rudolf Éva.

Természetesen kerestük az ellenzéket is, a Szövetségben Nyíregyházáért közös polgármesterjelöltjét, az MSZP Nyíregyházi Szervezetének elnökét, Jeszenszki Andrást, de nem sikerült elérni. Amint megtudjuk véleményét, értékelését a választási eredményről, közöljük.


22:30: Önkormányzat 2019 – Dr. Hosszú József (FIDESZ-KDNP) Újfehértó polgármestere

Dr. Hosszú József (FIDESZ-KDNP) lett Újfehértó polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).

A jelöltek sorrendje:

1. Dr. Hosszú József (FIDESZ-KDNP) – 56,76 százalék (2890 szavazat)

2. Nagy Sándor (Független) – 39,63 százalék (2018 szavazat)

3. Kovács Sándor (Független) – 2,28 százalék (116 szavazat)

4. Dr. Varga Sándor (Független) – 1,34 százalék (68 szavazat)

- MTI -


22:27: Máté Antal (NYÍRBÁTOR JÖVŐJÉÉRT EGYESÜLET-MSZP-PÁRBESZÉD-MOMENTUM-ÖSSSZEFOGÁS MEGYÉNKÉRT-DK) Nyírbátor polgármestere

Ismét Máté Antal (NYÍRBÁTOR JÖVŐJÉÉRT EGYESÜLET-MSZP-PÁRBESZÉD-MOMENTUM-ÖSSSZEFOGÁS MEGYÉNKÉRT-DK) lett Nyírbátor polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).

A jelöltek sorrendje:

1. Máté Antal (NYÍRBÁTOR JÖVŐJÉÉRT EGYESÜLET-MSZP-PÁRBESZÉD-MOMENTUM-ÖSSSZEFOGÁS MEGYÉNKÉRT-DK) – 66,42 százalék (3555 szavazat)

2. Dr. Gárdos László (FIDESZ-KDNP) – 30,16 százalék (1614 szavazat)

3. Jóni János (Független) – 3,42 százalék (183 szavazat)

- MTI -


22:17: Leleszi Tibor (FIDESZ-KDNP) Kisvárda polgármestere

Ismét Leleszi Tibor (FIDESZ-KDNP) lett Kisvárda polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).

A jelöltek sorrendje:

1. Leleszi Tibor (FIDESZ-KDNP) – 72,85 százalék (4346 szavazat)

2. Dócs Attila (Független) – 17,38 százalék (1037 szavazat)

3. Perdiák János (Független) – 9,77 százalék (583 szavazat)

- MTI -


22:13: Szőke Zoltán (FIDESZ-KDNP) Tiszavasvári polgármestere

Ismét Szőke Zoltán (FIDESZ-KDNP) lett Tiszavasvári polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).

A jelöltek sorrendje:

1. Szőke Zoltán (FIDESZ-KDNP) – 64,37 százalék (2592 szavazat)

2. Dr. Kiss Krisztián (KÖTE) – 35,63 százalék (1435 szavazat)

- MTI -


21:41: Dr. Hanusi Péter (FIDESZ-KDNP) Mátészalka polgármestere

Ismét Dr. Hanusi Péter (FIDESZ-KDNP) lett Mátészalka polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).

A jelöltek sorrendje:

1. Dr. Hanusi Péter (FIDESZ-KDNP) – 62,95 százalék (3733 szavazat)

2. Dr. Vékony Miklós (TESZ MÁTÉSZALKA) – 37,05 százalék (2197 szavazat)

- MTI -


Nyíregyházán a Nemzeti Választási Iroda 21.22 órai adatai alapján, a szavazatok 66,44 százalékos országos szintű feldolgozottságánál az első két helyen az alábbi jelöltek állnak:

Nyíregyháza (99,01 százalék)

1. Dr. Kovács Ferenc (FIDESZ-KDNP) – 52,79 százalék (20 183 szavazat)

2. Jeszenszki András (MINDENKI MAGYARORSZÁGA-LMP-FÜGGETLENEK EGYESÜLETE-JOBBIK-MSZP-PÁRBESZÉD-MOMENTUM-DK) – 47,21 százalék (18 046 szavazat)

- MTI -


21:15: Nyíregyházán a Nemzeti Választási Iroda 20.58 órai adatai alapján, a szavazatok 54,08 százalékos országos szintű feldolgozottságánál az első két helyen az alábbi jelöltek állnak:

Nyíregyháza (97,03 százalék)

1. Dr. Kovács Ferenc (FIDESZ-KDNP) – 52,76 százalék (19 694 szavazat)

2. Jeszenszki András (MINDENKI MAGYARORSZÁGA-LMP-FÜGGETLENEK EGYESÜLETE-JOBBIK-MSZP-PÁRBESZÉD-MOMENTUM-DK) – 47,24 százalék (17 636 szavazat)

- MTI -


21:00: Nyíregyházán a Nemzeti Választási Iroda 20.41 órai adatai alapján, a szavazatok 42,17 százalékos országos szintű feldolgozottságánál az első két helyen az alábbi jelöltek állnak:

Nyíregyháza (76,24 százalék)

1. Dr. Kovács Ferenc (FIDESZ-KDNP) – 53,31 százalék (14 986 szavazat)

2. Jeszenszki András (MINDENKI MAGYARORSZÁGA-LMP-FÜGGETLENEK EGYESÜLETE-JOBBIK-MSZP-PÁRBESZÉD-MOMENTUM-DK) – 46,69 százalék (13 123 szavazat)

- MTI -


19:53: November közepéig is elhúzódhat a választások végleges eredményének megállapítása

November közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek.

A választási jogszabályok értelmében vasárnap este az egyes szavazókörökben addig kell a szavazatokat számlálni, amíg kétszer egymás után ugyanazt az eredményt nem kapják. Ezeket az adatokat lehet felvezetni a hivatalos jegyzőkönyvekbe, amelyeket a szavazatszámláló bizottságok valamennyi tagjának alá kell írnia. A szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntése ellen önálló fellebbezésnek nincs helye, azt csak a helyi választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni fellebbezéssel együtt lehet jogorvoslattal megtámadni.

A helyi választási bizottságok hétfőn jegyzőkönyvekben összegzik a szavazatszámláló bizottságok által rögzített jegyzőkönyvi eredményeket, majd ezek alapján állapíthatják meg, ki nyerte a polgármesteri tisztséget és kik lettek a képviselő-testület tagjai. A helyi választási bizottság döntése ellen a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, illetve a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva lehet fellebbezni. A választási eredmény elleni jogorvoslatnak alapvető követelménye a törvénysértés pontos megjelölése és a vélelmezett jogsértés bizonyítása.

A helyi választási bizottság határozatával szemben három napon belül lehet jogorvoslattal élni a területi (megyei, fővárosi) választási bizottságoknál.

A területi választási bizottságoknak is 3 napjuk van arra, hogy a fellebbezéseket elbírálják. E határozatokkal szemben még az ítélőtáblákhoz lehet fordulni ugyancsak 3 napig, és a bíróságoknak is további 3 napjuk van arra, hogy meghozzák a jogerős végeredményről szóló határozatokat.

Ha a fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem elbírálása csak a szavazatok újraszámolásával lehetséges, akkor erre a területi választási bizottságoknak, illetve az ítélőtábláknak 6 napjuk van a törvény szerint. A polgármester-, egyéni listás és egyéni választókerületi választások jogerős eredményei tehát október végére születhetnek meg.

Az egyéni választókerületi eredmények jogerőre emelkedését követően állapíthatja meg a helyi választási bizottság a tízezernél több lakosú településen, kik szereztek mandátumot a kompenzációs listán, a töredékszavazatokból. Ez ellen a határozat ellen ugyanúgy 12 plusz három nap jogorvoslat áll rendelkezésre, így akár november közepéig is elhúzódhat az eredmény jogerőre emelkedése, ha a jelöltek és jelölőszervezetek minden jogorvoslatot kihasználnak.

- MTI -


19:25: A polgármester-választások eredményei lesznek meg a leghamarabb

A főpolgármester- és polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok vasárnap.

A szavazatszámláló bizottságoknak kiadott kézikönyv szerint a szavazás befejezését követően a szavazatszámláló bizottságoknak először a polgármester-választás szavazólapjait kell összeszámolniuk, a fővárosban pedig a főpolgármester-választásét. Ezután következnek a képviselő-testületek szavazólapjai, végül pedig a megyei listás szavazólapok.

A vasárnapi választásra 29 ezren jelentkeztek át a bejelentett tartózkodási helyükre, hogy ott szavazhassanak. Az átjelentkezés feltételei jóval szigorúbbak, mint az országgyűlési választásnál. Az önkormányzati voksolásra ugyanis csak az jelentkezhet át más magyarországi településre, aki a választás kiírása előtt legalább egy hónappal létesített az adott településen tartózkodási helyet.

Az országgyűlési és európai parlamenti szavazáson az átjelentkezők választókerületenként, illetve településenként egy-egy kijelölt szavazókörben adhatták le voksukat, az önkormányzati választáson azonban az átjelentkezők az átjelentkezés helye szerinti szavazókörben voksolhattak. A Nemzeti Választási Iroda ezért előzetesen azt közölte, nem valószínű, hogy az átjelentkezéssel szavazók miatt jelentős sorban állások lennének vasárnap, azokban a szavazókörökben azonban, ahol sok lesz a nemzetiségi szavazó, lassabban mehet a szavazás, és sok időt vehet el a szavazólapok szétválogatása, így később kezdődhet meg az eredmények közlése is.

A szavazókörök – miként a többi választás esetében is – este 7 órakor zártak. A tapasztalatok szerint a kistelepülésekről gyorsabban érkeznek meg az eredmények, az önkormányzati választás végeredménye hétfő hajnalra várható.

- MTI -


19:00: Bezártak a szavazókörök, megkezdődött a voksok összeszámlálása

Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása.

A választópolgárok reggel 6 és este 7 óra között adhatták le szavazatukat. A 10 278 szavazókört este 7 órakor be kellett zárni. Abban az esetben, ha este 7 órakor még sorban álltak választópolgárok a szavazáshoz, a 19 órakor már sorban állók még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem.

A szavazás befejezését követően a szavazatszámláló bizottságok hozzálátnak a voksok szétválogatásához, összeszámlálásához.
A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát (külön a nemzetiségenként megjelentek számát is). Csak ezek után bonthatják fel az urnákat.

A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében. (A bizottság dönt arról, hogy az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.)

A 10 278 szavazókörben először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrző lapot, ha nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és tartalmukat összekeverik a mozgóurnák tartalmával.
A szavazatszámláló bizottságnak szét kell válogatnia a fehér és a nemzetiségi szavazatokat tartalmazó zöld borítékokat – valamint a boríték nélkül talált zöld szavazólapokat -, a zöld borítékokat nemzetiségenként csoportosítania kell, hogy jegyzőkönyvet tudjanak kiállítani róluk.
A zöld borítékokat és a borítékon kívül talált zöld szavazólapokat nemzetiségenként külön-külön szállítóborítékba kell zárni, amelyen fel kell tüntetni a nemzetiség, a település és a szavazókör adatait, és azokat majd a helyi vagy a területi választási irodába szállítják, attól függően, hogy tartottak-e települési nemzetiségi választást. A nemzetiségi szavazatokat ott számolják össze.

A Nemzeti Választási Bizottság a héten kiadott iránymutatásában úgy foglalt állást, hogy amennyiben a zöld borítékba véletlenül belekerülnek a polgármester- és képviselő-választás szavazólapjai, úgy azokat nem lehet figyelembe venni az eredmény megállapításakor.
A szavazatszámláló bizottság tagjai csak a fehér borítékokat bonthatják fel, ezekből kiveszik a szavazólapokat, és különválogatják a polgármesteri (Budapesten főpolgármesteri), képviselő-testületi és – a megyei jogú városok kivételével – a megyei közgyűlési szavazólapot.
A bizottság választástípusonként és jelöltenként, valamint listánként külön-külön megszámlálja a szavazatokat, kötegeli őket, és a kötegre jelöltenként/listánként külön-külön ráírja az érvényes szavazatok számát.

A bizottság külön csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát.

Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve – az egyéni listás választás kivételével – több körben van x vagy + jel, kiesett jelölt neve mellett szerepel a szavazat, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel.

A tízezernél kevesebb lakosú településeken egyéni listás választást tartottak, érvényesen szavazni annyi jelöltre lehetett, ahány tagja van a képviselő-testületnek.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számlálja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.

A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, és azonnal továbbítja a helyi választási irodához, amely rögzíti azokat az informatikai rendszerben.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.

Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség.

A helyi választási bizottság várhatóan hétfőn a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján összesíti a polgármester-választás, valamint a képviselő-választás (tízezernél kevesebb lakosú településeken az egyéni listás választás vagy a tízezernél több lakosú településeken az egyéni választókerületi választás) szavazóköri eredményeit, és megállapítja a választás eredményét. A tízezernél több lakosú településeken a helyi választási bizottság az egyéni választókerületi választás eredményéről kiállított, jogerős jegyzőkönyvek alapján megállapítja a kompenzációs listás választás eredményét.

A megyei önkormányzati és főpolgármester-választás eredményéről kiállított szavazóköri jegyzőkönyv egy példányát a helyi választási iroda legkésőbb hétfőn 10 óráig eljuttatja a területi választási irodához. A területi választási bizottság pedig a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján megállapítja a megyei önkormányzati választás eredményét, a Fővárosi Választási Bizottság pedig a főpolgármester-választás eredményét.

A Fővárosi Választási Bizottság a fővárosi kerületek polgármester-választásának eredményéről kiállított jogerős jegyzőkönyvek alapján állapítja meg a fővárosi kompenzációs listás választás eredményét.

- MTI -


18:05: Istentisztelet, ebéd, voks

Épület- és szerkezetlakatosnak tanul, Skóciában dolgozna, de előtte leadta a szavazatát.

Szabolcs-Szatmár-Bereg. Közel tíz éve él Nyírturán Csömör Nikolett, aki kislányával, Norinával sétált el szavazni:

– Élek az állampolgári jogommal, fel sem merült bennem, hogy ne jöjjek el voksolni.

Hűséges előfizetőnk, Ignéczi Károly a feleségével régi ismerősként köszöntötte a szavazatszámláló bizottság tagjait. Rétközberencsen a templom szomszédságában található szavazókörben szavazhattak. A déli harangszóig közel 30 százalékos volt a részvételi arány, és remélték a bizottság tagjai, hogy zárásig sikerül megduplázni a mutatót a település egyetlen szavazókörében. Ajakon a Kultúra Háza kis- és nagytermében, illetve a szemközti Tamási Áron Általános Iskola kémiatermében lehetett behúzni az ikszet. Ottjártunkkor nagy volt a nyüzsgés, parkolóhelyet is alig lehetett találni. A kisvárdai Szent György Görögkatolikus Általános Iskola kerítésére kifüggesztették: a 4. sz. szavazókörhöz 1023 választópolgár tartozik. Bár Nagy Lászlóné elköltözött Szabolcsveresmartra, a szíve és az állandó lakcíme is visszahúzta:

– Délelőtt istentiszteleten voltam, utána elfogyasztottam a vasárnapi ebédet, majd elsétáltam szavazni – nem kellett sok utat megtennem.

Farkas Milán azt tudakolta, hogy tényleg jó helyen jár-e? Májusban töltötte be a 18. életévét, és nagymamája rábeszélésére ment el szavazni:

– Épület- és szerkezetlakatosnak tanulok Kisvárdán. Az a tervem, hogy ha végzek, Skóciában dolgozom majd. De ez még odébb van, előtte leadom a voksomat.


17:04: Rikárdó, Anett és Letícia is elkísérte a szülőket

Kollégánk Rétközberencsen Bónis Attilánéval éppen akkor találkozott, amikor az édesanya kilépett a szavazókör kapuján:

– Nem volt kérdés, hogy a férjemmel elmenjünk szavazni. Családi programot tartottunk, a bejáratig elkísért bennünket három gyermekünk, Rikárdó, Anett és Letícia is. Úgy döntöttünk, hogy az a falunknak jó legyen – mondta Bónis Attiláné.



17:02: Fotók a választásról

 


16:34: Elkísérte az édesanyját a Kultúra Házába

Ajakon jártunk, ahol Kovács Józseffel találkoztunk:

– Előbb édesanyámat kísértem el szavazni a Kultúra Házába, aztán én pedig az iskolai kémiai termében voksoltam. Minden választáson ott vagyunk, kötelességünk megjelenni. Egyaránt a szívünkre és az eszünkre hallgattunk, amikor behúztuk az ikszet – mondta az ajaki Kovács József.



16:19: A Csuha Antal baptista iskola egymás melletti termeiben kapott helyet Nagyhalász két választókörzete, az 1-es és a 4-es szavazóhelyisége. Az elsőben Balogh Ildikó bizottsági elnöktől megtudtuk, a település 4535 választópolgára közül 709 tartozik ide. – Csendes és nyugodt a nap, nagyobb roham csak akkor volt, amikor a templomból hazaindultak az emberek. Tőlünk hatan kértek mozgóurnát, és van két első szavazónk – az egyikük már leadta a voksát és megkapta az ajándékát, a telefontartót. Eddig 301-en szavaztak, vagyis lassan megközelítjük az 50 százalékot. Összességében elmondhatjuk, hogy a legutóbbi szavazáshoz képest nagyobb a szavazói hajlandóság, az urnazárás után pedig a jegyzőkönyvvezetőnkre vár sok adminisztrációs feladat – tette hozzá Balogh Ildikó.



16:01: A megyeszékhely egyik legnagyobb körzete a 22-es, ahová este 7 óráig 1195 választópolgárt várnak. – Nálunk mindig sokan szavaznak, volt, hogy 60 százalék feletti részvételi aránnyal zártunk – tudtuk meg Dombrády Lászlótól, a szavazatszámláló bizottság elnökhelyettesétől, s hozzátette: 13 óráig 374-en adták le a voksukat a Széchenyi-középiskolában található szavazókörben. – Rendkívüli esemény nem történt. Az egyik szavazónk itt szembesült azzal, hogy lejárt a személyi igazolványa, neki azt javasoltuk, hogy a ma is nyitva tartó okmányirodában érvényesíttesse azt. Egy másik választó nem hozta magával a lakcímkártyáját, de hazament érte, és pár perc múlva már leadhatta szavazatát. A korábbi tapasztalatok alapján reggel és délután járulnak a legtöbben az urnához, így még várunk egy nagyobb „rohamot”.
15:52: A nagykállói Korányi-gimnáziumban szintén két szavazókörben várták a voksolókat. A hatos számú szavazatszámláló bizottság elnöke, Törő Imre elmondta: délután három óráig a 954 szavazásra jogosult lakosnak csupán a 35 százaléka járult az urnákhoz.

- Beszélgettünk erről a bizottság tagjaival, s úgy gondoljuk, azért jöttek el ilyen kevesen, mert azt hiszik, hogy az ő egy voksuk nem változtat semmin. Ezek az „egyek” pedig összeadódtak. Reméljük, zárásig meggondolják magukat – tette hozzá Törő Imre.

A 7. számú szavazókörben 16 órára kérte a mozgóurnát az egyik szavazópolgár, a munkatársaink éppen ott jártak, amikor elindult a megadott címre a delegáció.



15:42: A fehérgyarmati Bárdos-iskolában kialakított 5-ös számú szavazókörben 15 óráig negyven százalékos volt a részvételi arány, a 952 szavazásra jogosult választópolgár közül 384-en voksoltak. Mint azt Nagyné Kelemen Katalintól, a szavazatszámláló bizottság elnökétől megtudtuk, semmi említésre érdemes dolog nem történt, semmi sem zavarta meg a szavazás menetét.

Bajnai Sándor fiával együtt szavazott. – Én inkább az újságból és a televízióból, míg a fiam, Péter, az internetről tájékozódik. Az összefogásban hiszünk mindketten – emelte ki a fehérgyarmati férfi.

Magyar Danika másodszor dobta már be az urnába édesanyja, Magyarné dr. Nagy Bernadett szavazócéduláját, hiszen már a májusi, európai uniós választásnál is elkísérte édesanyját a voksolásra. – Minden alkalommal szavazok, most sem volt kérdés, hogy eljövök – mondta lapunknak Magyarné dr. Nagy Bernadett.


15:38: Hatalmas volt a szavazói kedv ottjártunkkor Paszabon: a tájháznál lévő sor az épület előtti járdáig ért. Mindennek hamarosan az okát is megtudtuk: amíg a korábbi választásokkor a településen több helyen is leadhatták voksukat a szavazók, most egy szavazókörben várták mind a 920 választópolgárt. Jakocska Sándorné névjegytábláján a helyi választási bizottság megjelölés is látható, de ő a szavazatszámláló bizottság elnöke is. – Nem egyszerű ellátni mind a két feladatkört, és mivel csak egy helyen lehet szavazni, a várakozók száma is a többszörösére nőtt. Eddig zavartalan a szavazás, ami annak is köszönhető, hogy ha valakinek lejárt a személyi igazolványa, ma helyben is megújíthatta – mondta az elnök, akitől azt is megtudtuk, hogy a településen 32-en kértek mozgóurnát, és kora délutánig két első szavazójuk is volt. – Jó, hogy van alternatíva, azzal együtt is, hogy a település sokat köszönhet a polgármesterének – mondta lapunknak Huszár Tünde, akit a lánya, Adél is elkísért, miután a férje már leadta a voksát. – Én mindig élek a szavazati jogommal, ilyenkor legalább kifejezhetjük azt, amit gondolunk. Nem tudom, hogy itt helyben nagy-e a harc, mindenesetre biztosan jelent valamit a hosszú sor – mondta Tünde, aki ma már nem fogja megtudni, hogy mi lett a végeredmény, mert éjszakára megy dolgozni.



15:30: Meg kell semmisíteni a választók adatairól szóló pártnyilvántartásokat

Legkésőbb vasárnap 16 óráig meg kell semmisíteniük az önkormányzati, illetve a nemzetiségi választáson induló jelölteknek, jelölőszervezeteknek a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok (választási irodától kapott) név- és lakcímadatait.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a választásra nyilvántartásba vett jelöltek és listát állító jelölőszervezetek kérhették a választási irodáktól a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok név- és lakcímadatait azért, hogy közvetlen politikai kampánytevékenységet folytathassanak.

Ha a jelölt kérte az adatokat, akkor igazolnia kellett, hogy a 149 ezer forint adatszolgáltatási díjat befizette a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlájára. Ha a listát állító jelölőszervezet kérte, akkor az adatszolgáltatási díj a listás választókerületben megválasztható képviselőnként 149 ezer forint volt. A nemzetiségi választáson induló jelölőszervezetek térítés nélkül juthattak hozzá az adatokhoz.

Az NVI adatai szerint országszerte 80 jelölt és jelölőszervezet vásárolta meg az adatokat a közvetlen kampányhoz.

A választók így megszerzett adatait a jelöltnek, valamint a listát állító jelölőszervezetnek legkésőbb a szavazás napján 16 óráig meg kell semmisítenie, és az erről készült jegyzőkönyvet három napon belül át kell adnia az adatokat szolgáltató választási irodának.

- MTI -


A nyírbátori Egyesített Nevelési-oktatási Intézményben két szavazókör is helyet kapott. Kondás Beáta először élhetett állampolgári jogával és voksolhatott. A 18 esztendős lány érdeklődésünkre elmondta: gyermekkora óta elkíséri családja felnőtt tagjait szavazni, így nem ismeretlen a miliő, annyi változott, hogy végre ő is ikszelhetett. Hozzátette: mivel fiatal, annyira nem érdekli a politika, de mindenképpen szeretett volna szavazni, mert a lapon egy rokona neve is olvasható.


Munkatársaink megérkezésekor indult el a szavazatszámláló bizottság két tagja a mozgóurnával, amire főként az idős, nehezen mozgó szavazók tartottak igényt.


14:41: Jándon sem zavarta meg semmi az önkormányzati voksolás rendjét. Mint azt a szavazatszámláló bizottság elnökétől, Buzdor Pál Péternétől megtudtuk: délután 14 óráig a 612 szavazatra jogosult választó közül 269-en már leadták szavazatukat.

– Semmi rendkívüliről nem tudok beszámolni, minden rendben megy. Talán most, ebéd után van a legnagyobb roham, láthatja, hogy van egy kis sorban állás – mondta lapunknak Buzdor Pál Péterné.

Horváth Leventéné családi körben ikszelt, hiszen férjén kívül elkísérte őt a 10 esztendős lánya, Fanni, és a 3 éves unokája, Áron is.

– Mindig eljövök szavazni, ez nem is lehet kérdés. Nem kellett sokáig gondolkodnom azon, melyik jelölt mellé tegyem az ikszet – fogalmazott.

Az ötvenöt éves Bartók Mihály közmunkásként dolgozik a településen, már délelőtt leadta voksát. – Itt nőttem fel, szeretek itt lakni, nem is költöznék máshová, nincs az a pénz. Úgy vélem, rendben mennek itt a dolgok – mondta Bartók Mihály. Koncz Béla is úgy véli, nincs különösebb gond a falu életében. – Én ebéd után voksoltam. Családom nincs, egyedül élek, le vagyok százalékolva – mondta a jándi férfi.


14:27: Lassan meglódult a szavazói kedv Bujon is: ottjártunkkor, nem sokkal 13 óra után egyszerre több család is az urnák elé járult. Az 1818 választópolgárt számláló községben az 1. számú szavazókörbe 586 választót várnak – közülük 13 óráig 214-en adták le voksukat. Amint azt Pál Mónika Katalin bizottsági elnöktől megtudtuk, zavartalan volt a délelőtt, egyetlen szavazót kellett csak elutasítani, neki nem voltak rendben a papírjai. – Hamarosan a mozgóurnánk is útnak indul, a kollégáknak pedig sok dolguk lesz, hiszen meglehetősen sokan, 29-en kérték, hogy egészségügyi állapotuk miatt az otthonukban szavazhassanak. Nálunk családosok és egyedülállók is sokan voksoltak már – a település mindig is aktívnak számított, ahol tudják a kötelességüket az emberek. A nagy rohamra egyébként 17–18 óra között számítunk, mivel sokan most is az almáskertekben szorgoskodnak – mondta a bizottság elnöke.



14:25: A nyíregyházi Kazinczy-iskolában kialakított 21-es számú szavazókörben is rendben megy a szavazás. Nyíri Zoltánné, aki már harmadik alkalommal elnöke a szavazatszámláló bizottságnak, kérdésünkre elmondta: fél 1-ig a névjegyzékben szereplő 836 választópolgárból 213-an leadták a szavazatukat. Egy választó nem voksolhatott, mert nem volt nála a lakcímkártyája, ennek hiányában pedig nem lehet szavazni. Mint megtudtuk, folyamatosan érkeznek a választók, hosszabb „szünet„ nem volt, a rutinos, összeszokott bizottság arra számít, hogy ebéd után sokan érkeznek majd. Déli 12 óráig lehetett leadni a mozgóurna-igénylést, 13 óra után a bizottság két tagja, Viroszt Ágnes és Kulcsárné Bereczkei Éva indultak el, hogy tizenkét választó így adhassa le a szavazatát.



14:24: A Szakolyban élő 91 éves Peller Lászlóné Erzsike néni eddig minden szavazáson részt vett, és az egészségének köszönhetően ma is leadta szavazatát a település 2. számú szavazókörében.
13:46: Az először szavazó, roma nemzetiségi Pálné Karászi Margaréta Margit leadja szavazatát a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán a nyírbátori József Attila utcai óvodában kialakított 1-es számú szavazókörben 2019. október 13-án. Az országban a legtöbb első szavazó ebben szavazókörében adhatja le szavazatát.

- MTI -


13:44: Déli 12 óra, Kótajban minden csendes ilyentájt, hiszen a családok most fogyasztják ebédjüket. A Szent István utcai 1. számú szavazókörben sincs sok dolga a szavazatszámláló bizottságnak és ahogy azt Ferencziné Vass Máriától, a bizottság elnökétől megtudtuk, az egész délelőtt ilyen csendes volt. A közel 3700 lelkes település említett szavazókörébe 1250 választót várnak, délig 413-an adták le voksukat.

– Az első szavazó egy idős úr volt, egyébként is jellemző a településre, hogy inkább az idősebb korosztály tagjai aktivizálják magukat. A nagyobb részvételi arány inkább délután lesz tapasztalható – árulta el kérdésünkre.

Az utcán is alig látni embert, bár az iskolától nem messze egy fiatalokból álló csoport múlatja az időt. Persze, vasárnap van, és mivel a település központjában vagyunk, ez nyilvánvalóan nem is annyira szokatlan. Odébb egy fiatal férfi támasztja a kerékpárját, és érdeklődésünkre elmondta, nem szavazni jött. – A kisfiam buszát várom: focizik, most hozzák haza. Nem szavazok, mert külföldön dolgozom, fogalmam sincs a helyi politikai viszonyokról – mondta Kornicsák Ferenc. Találkoztunk egy idősebb hölggyel, aki az unokáival együtt a szavazóhelyiség felé tartott. – Egyedül élek, de a gyermekeim rám bízták az unokákat, hadd tanulják meg, mi az állampolgári kötelezettségük. Én mindig fontosnak éreztem, hogy szavazzak, ráadásul évekig képviselő voltam. Mivel polgármestert két független jelölt közül választunk, nem egyszerű a helyzet, de az idevezető úton volt időm gondolkodni, kire is adjam a voksomat – tudtuk meg Kovalecz Gábornétól.


13:35: Úri János és felesége Balkányban a 6. számú választókörben adta le a szavazatát.
13:15: Mátészalkán az 1. számú szavazókörben vasárnap délután egy óráig a voksolók harminc százaléka ikszelt. Gergely Antal feleségével, Emesével és két kislányukkal, Dorkával és Abigéllel járult az urnákhoz. A mátészalkai édesapa kérdésünkre elmondta: ugyan beszélgettek otthon a választásról a lányokkal, de még nem nagyon értették meg a célját. Azt viszont nagyon élvezték, hogy ők dobhatták be szüleik borítékjait a ládákba.

- Fontosnak tartottuk, hogy eljöjjünk és állást foglaljunk a városunkat érintő kérdésekben. Ismerjük a jelöltek programjait, arra szavaztunk, akinek leginkább azonosulni tudunk a nézeteivel, terveivel – fejtette ki Emese. Búcsúzáskor a családfő még elárulta: kihasználják a jó időt és kirándulnak egyet ebéd után.


13:09: A Nagy család is szavazott

Nagy Lajos, az NYVSC-Big Boxing ökölvívóinak vezetőedzője és világbajnok cutman a feleségével és leányával, Kittivel volt szavazni vasárnap a nyírszőlősi iskolában.


12:58: Vásárosnaményban is voksolnak

– Eddig minden úgy megy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Reggel hat órakor kinyitottuk a 4-es számú szavazókört, eddig nem történt semmi rendkívüli esemény, nem volt rendbontás, a szükséges okmányokat mindenki elhozta magával – mondta lapunknak szinte a déli harangszóval egy időben Sánta Csilla szavazóköri elnök, aki másodízben elnököl: először a május végi európai parlamenti választás alkalmával töltötte be ezt a felelősségteljes pozíciót. A szavazóköri elnöktől megtudtuk: a vásárosnaményi 4-es számú szavazókörben 959 választásra jogosult személy szerepel, déli 12 óráig 208-an éltek állampolgári jogukkal.


Balogh Ibolya több mint negyven éve él Vásárosnaményban, a vasárnapi mise után adta le voksát a 4-es számú szavazókörben. Mint azt lapunknak elmondta: elégedett azzal, ami az elmúlt években a beregi településen történt, és bízik abban, hogy ez a fejlődés töretlen marad. – Nyugdíjas vagyok, de nem szeretek tétlenül otthon ülni, szeretnék még dolgozni a nyugdíj mellett, jó lenne, ha az önkormányzat tudna valamiféle kertészeti munkát biztosítani a számomra – mondta el lapunknak a hatvanöt esztendős Balogh Ibolya.


12:20: Estig működik a Választási Információs Szolgálat

Vasárnap este 8 óráig működik a központi Választási Információs Szolgálat a 06-1-795-3310-as telefonszámon, ahol az önkormányzati és nemzetiségi választással kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ a polgárok.

Vannay-Skody Tamás, a Választási Információs Szolgálat munkatársa az MTI-nek azt mondta, vasárnap reggel 6 órától délig a legtöbben arról érdeklődtek, hová, melyik szavazókörbe kell menniük szavazni. A szavazókörökről a választópolgárok azonban nemcsak a Választási Információs Szolgálat munkatársaitól kaphatnak tájékoztatást, hanem az iroda www.valasztas.hu-n, a „Hova menjek szavazni?” kérdésre kattintva is.

Az információs iroda tájékoztatja a hozzájuk forduló választópolgárokat, jelölőszervezeteket az önkormányzati és nemzetiségi választásra vonatkozó jogszabályokról, a választójog gyakorlásához szükséges információkról.

Tájékoztatást adnak továbbá a választási eljárásban közreműködő szervekről és a jogorvoslati lehetőségekről. A választási információs szolgálat feladatairól, működéséről a helyben szokásos módon tájékoztatni kell a lakosságot. A helyi információs szolgálatok címét és egyéb elérhetőségeit közzéteszik az NVI honlapján is.

- MTI -


12:10: Negyedórán belül ki kell érnie a rendőrnek a szavazóhelyiséghez

A rendőrség közterületi szolgálatát a választás napján úgy kell megszervezni, hogy a szavazóhelyiséget érintő segítségkérés esetén az első járőr 15 percen belül megérkezzen a helyszínre.

A választással összefüggő rendőri feladatokról szóló ORFK-utasításban az olvasható: a rendőrkapitányságok vezetőinek gondoskodniuk kell arról, hogy a szavazás napján, valamint az azt megelőző és követő napon biztosított legyen a szavazóhelyiségek környékén a rendszeres rendőri jelenlét.

A rendőrkapitányságok vezetői gondoskodnak arról, hogy az illetékességi területükön működő szavazatszámláló bizottság elnöke megkapja a szükséges tájékoztatást arról, hogy a rendőrök gyors igénybevétele milyen módon történhet meg.

Az utasítás szerint a közterületi szolgálatot úgy kell megszervezni, hogy a szavazóhelyiséget érintő segítségkérés esetén az első járőr vagy a segítségkérésre reagáló rendőri erő 15 percen belül megérkezzen.

A szavazóhelyiségben a rend fenntartása elsődlegesen a szavazatszámláló bizottság feladata, de ha ehhez szükség van rendőri intézkedésre, akkor azt haladéktalanul meg kell tennie a rendőrnek. Az intézkedés során – amelyről a rendőr minden esetben köteles jelentést készíteni – biztosítani kell a választás zavartalanságát.

A szavazás napján a rendőrség biztosítja a Nemzeti Választási Bizottságnak és a Nemzeti Választási Irodának otthont adó Nemzeti Választási Központot.

- MTI -


11:39: A reggeli hat órai urnanyitástól folyamatosan éreztek a szavazók Nyíregyházán, a belváros 1. számú szavazókörébe a Krúdy Gyula Gimnáziumba – tudtuk meg Borbély Istvánnétól, a szavazókör elnökétől. – Délelőtt 11 óráig az ebben a szavazókörben választásra jogosult 1320 állampolgár közül 180-an voksoltak. A körzetben minden választási eseményen aktívak a városlakók, és a fiatalok, a családosok, valamint az idősebb korosztály is szép számban eljön szavazni, általában 50 százalék vagy afeletti a részvételi arány, erre számítunk most is – mondta a szavazóköri elnök, s hozzátette: eddig semmilyen különös esemény nem történt, mindenki bemutatta a személyi okmányait és be tudta dobni a szavazatait tartalmazó borítékot az urnába. Nyíregyházán az 1-es szavazókörben két szavazólapot kap a választó, az egyiken a két polgármesterjelölt a másikon két képviselőjelölt közül választanak. A hattagú bizottság asztalán zöld borítékok is sorakoztak, ami azt jelenti, hogy nemzetiségi önkormányzatra is szavaznak, akik előzetesen regisztráltak. A nemzetiségi önkormányzatra leadott szavazatokat jól el kell különíteni, a zöld borítékot le kell ragasztani – hangsúlyozta Borbély Istvánné.

– Minden választás közül ez az egyik legfontosabb, az önkormányzati, hiszen arról döntünk, hogy kik vezetik majd városunkat, kik intézik ügyeinket. Visszatekintve az elmúlt évekre, én bízom abban, hogy folytatódhat Nyíregyháza fejlődése, nálam ez volt a legfőbb érv, szempont, eszerint ikszeltem – összegezte a fülkéből kijövet Gulyás Istvánné.

Hasonlóképp vélekedett Kulcsár Istvánné is. Ő az azt mondta: – Szeretném, ha Nyíregyháza egy fejlődő és élhető város maradna, szavazatommal azokat támogatom, akik ezt szolgálják. Fontos élni a demokrácia adta lehetőséggel, mi a családban mindig hangsúlyozzuk ezt, és most is a kedves szomszédainkkal együtt jöttünk el szavazni.

KO


11:36: A tiszalöki Teleki Blanka középiskola 2. tanterméből lett 4-es szavazókörében a két és fél éves Gulyás Gréta dobta az urnába édesanyja, Anikó borítélját, majd vidáman kiáltott fel: „Még egyszer! Még egyszer!” – általános derültséget keltve a bizottság tagjai körében.



11:19: Román Sándorné munkába indulva férjével elsőkként adták le szavazatukat a nyíregyházi 89. szavazókörben.



11:05: Baktalórántházán a 3. szavazókörben remek hangulat fogadta munkatársainkat. Mint azt Urbán Lászlóné választóköri elnöktől megtudták, itt mindig ilyen jókedv fogadja a voksolókat. A nyolc első szavazó fele már élt állampolgári jogával, ezért kis ajándékot is kaptak. Délelőtt a választásra jogosult 1180 voksoló körülbelül harmada már az urnákhoz járult, 78-an kértek mozgó szavazóládát. A szavazókör legidősebb tagja, a 93 éves Ilonka néni segítség nélkül adta le voksait.



11:03: Jegyzőkönyvet kell vezetni a rendkívüli eseményekről

Az önkormányzati választás napján a szavazatszámláló bizottság elnöke felelős a szavazóhelyiségben a rend fenntartásáért. A rendkívüli eseményekről jegyzőkönyvet kell vezetnie a bizottságnak, és haladéktalanul tájékoztatnia kell az eseményekről a helyi választási iroda vezetőjét.

A rendkívüli eseményeket közzé kell tenni a Nemzeti Választási Iroda honlapján is, vasárnap délelőtt öt bejegyzés volt olvasható, ezek rosszullétekről, áramszünetről szóltak.

A szavazás napján a szavazókörben rendkívüli eseménynek kell tekinteni minden olyan történést, amely a választás szabadságát vagy titkosságát, illetve a választás lebonyolítását veszélyezteti. Ilyen lehet például, ha rosszullét miatt mentőt kell hívni egy választópolgárhoz, esetleg a bizottság valamely tagjához, haláleset történik a szavazóhelyiségben, bombariadó van, tűz üt ki, áramszünet van a szavazóhelyiségben.

Rendkívüli eseménynek számít az is, ha tettlegesen bántalmazzák a szavazatszámláló bizottság (szszb) tagját, a választópolgárok összeverekednek a szavazóhelyiségben, kábítószer hatása alatt álló vagy ittas ember akadályozza a választópolgárokat a szavazásban, inzultálja az szszb tagjait, esetleg rendbontók megrongálják a szavazóhelyiség bútorzatát, felborítják a szavazófülkét.

A rendkívüli eseményeket súlyuk szerint két csoportba lehet sorolni: az egyik körbe azok tartoznak, amelyek az szszb elnökének döntése alapján gyorsan megszüntethetők, elháríthatók, így a szavazás folytatását nem veszélyeztetik.

Vannak azonban olyan rendkívüli, elháríthatatlan események, amelyek miatt a szavazás lehetetlenné válik. Ilyenek például, ha a szavazatszámláló bizottság szavazóhelyiségben jelen lévő tagjainak száma három alá csökken, ha haláleset történik vagy bombariadó van.
Ilyen esetekben a szavazást fel kell függeszteni, az urnákat és az iratokat zárolni kell, és a felfüggesztésről a helyi választási iroda vezetőjét tájékoztatni kell. Bombariadó esetén ki is kell üríteni a szavazóhelyiséget, és értesíteni kell a rendőrséget.

- MTI -


10:42: Krausz Csaba, aki a napokban töltötte be 18. életévét, örömmel élt szavazati jogával Rakamazon az 5. sz. szavazókörben, s büszkén mutatta meg az első szavazóknak járó ajándékot.
10:38: Mobiltelefon-kitámasztót kapnak az első választók

Mobiltelefonok hátoldalára ragasztható kitámasztót kapnak a Nemzeti Választási Irodától az első választók.

A májusi európai parlamenti választás óta 38 ezren váltak nagykorúvá, azaz választópolgárrá.

A piros-fehér-zöld színű, választás 2019-feliratú hajlítható mobiltelefon-kitámasztókat a szavazóhelyiségben vehetik át a fiatalok a szavazatszámláló bizottságoktól.

A legfiatalabb, 16 éves választópolgár házasságkötéssel szerzett nagykorúságot. A legtöbb első szavazó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátor 1-es számú szavazókörében adhatja le szavazatát.

- MTI -


1034: Szavazóhelyiséggé változott vasárnap a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola ének-történelem tanterme. Ebben az 5. számú szavazókörben adta le voksait a Tóth család is.
10:28: Az apagyi 3. számú szavazókörben este hét óráig 671-en adhatják le szavazataikat. A körben öten kértek mozgó urnát és két első szavazót várnak. A nyitás óta folyamatosan érkeznek a voksolók, Jureska István és családja 10 órakor együtt járult az urnákhoz. Mint elmondták, mindig közösen szavaznak, most azonban a kisebbik gyermekük nem tudott hazajönni, így nem teljes a létszám. Mivel kora délelőtt leadták a voksokat, a nap további része a pihenésé.
9:37: Tilos lefényképezni a szavazólapot, de szelfi készíthető a fülkében

Jogsértő a szavazólapok lefényképezése, de a választók készíthetnek magukról szelfit a szavazófülkében.

A Kúria még a 2016-os népszavazás során hozott végzést a szavazólap lefényképezéséről és közzétételéről. A bíróság akkor kimondta: a választóknak lehetőségük van arra, hogy másokkal szóban, írásban vagy például közösségi oldalakon közöljék, hogy miként szavaztak.
A szavazólap célja az, hogy a választópolgár véleményt nyilvánítson, ezért ezzel ellentétes felhasználása, például a lefényképezett szavazólap képének megosztása másokkal a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik – közölte a Kúria.

Jogszabály ugyanakkor nem tiltja, hogy a választók a szavazófülkében fotót (szelfit) készítsenek magukról.

- MTI -


8:40: 125 településen függesztettek ki kinagyított szavazólapot, köztük Hodászon és Aranyosapátiban is

Százhuszonöt településen olyan sok jelölt indul a vasárnapi önkormányzati választáson, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a nyomdától az ő szavazólapjaikból kinagyítottat is kért. Ezeket kifüggesztették, hogy a választók szavazás előtt könnyebben megtalálhassák jelöltjeiket.

Az NVI nyilvántartása szerint 125 olyan település van, ahol legalább 25-en indulnak az egyéni listán megszerezhető képviselői helyekért. Az NVI ezért úgy döntött, hogy ezeken a településeken – a választópolgárok tájékozódását megkönnyítendő – kifüggesztik a szavazókörökben a szavazólapok kinagyított képét is.

A jelöltek ugyanis a választáson nem abc szerint, hanem a választási bizottság által kisorsolt sorrendben szerepelnek az igen hosszú – akár kéthasábos – szavazólapon, ami nehezítheti az eligazodást közöttük.

Az NVI nyilvántartása szerint a legtöbb – 49 – egyéni listás jelölt Kunágotán indul. Egyeken 48, Hodászon és Alsószentmártonban 46, Halmajugrán 42, Tiszalúcon 40, Battonyán 38, Jászárokszálláson és Aranyosapátiban 36-36 az egyéni listás jelöltek száma.

Az NVI döntése szerint emellett a főpolgármesteri és valamennyi polgármesteri szavazólapból is készített a nyomda kinagyított képet.

- MTI -


8:30: A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,12 százaléka járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Részvételi adatok megyénkben reggel 7 óráig:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 1,31 százalék, 5945 szavazó

- MTI -


8:17: 1. Nyíregyházán a 49. sz. szavazókör szavazóbizottság Főző Gábor elnökletével kezdte meg a munkát ahol a Kiss család közösen adta le szavazatát.
8:03: Kollégánk, Pusztai Sándor fotóriporter a nyíregyházi 27. sz. választókörből küldött friss tudósítást. Ebből kiderül: az elnök, Borosné Szalay Rita elmondta, az önkormányzati delegáltakkal korábban is dolgoztak már együtt, így összeszokott csapat a mag, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne izgalom, hogy minden rendben menjen. A névsorban 762 szavazó szerepel, a szavazókörben megszokott a 60 százalék fölötti részvétel, napközben ciklikusan erősödő hullámok jellemzőek. Az urnákat 19 órakor zárják, a munka java utána jön. Az első szavazó egy hölgy volt, aki vonathoz sietett, ezért érkezett korán a voksolásra.

- Az utca másik végén lévő 30-as szavazókörbe érkezve, a bemutatkozást követően furcsán csillogó tekintetek néztek vissza rám. Kiderült az oka, itt én voltam az első szavazó, ezért elnök úrral közösen megnéztem az urnákat, és előttem tették rá a műanyag bilincset, majd bedobtuk az aláírt lapot, amin aláírásommal igazoltam, hogy nem volt előttem más papír a dobozban – számolt be kora reggeli tapasztalatairól Pusztai Sándor kollégánk.


7:27: Zökkenőmentesen megnyitották a nyíregyházi 7. sz. szavazókört is, ahová 6.15 perckor érkezett meg az első választópolgár. Az ő közreműködésével megtörtént a szavazóurnák hivatalos ellenőrzése és lezárása. A szavazóbizottság elnöke, Vadné Kokonay Zsuzsanna már negyedik alkalommal vállalt aktív szerepet és feladatot a választással kapcsolatos tennivalókban. Most a szavazókör megnyitása után lapunknak elmondta: minden az előírások és a tervek szerint halad, a bizottság tagjai felkészültek a hosszú napra, sok szeretettel várják a szavazókat.
6:51: A nyíregyházi 87. szavazókör delegált tagjai, Kelemen Béla és Fedor György a szavazókör megnyitása előtti pillanatokban ellenőrizték és plombával lezárták az üres szavazóurnákat.



6:32: Hock Józsefné a munkából hazatérő férjét kísérte el Nyíregyháza-Borbánya 87. szavazókörébe, ahol elsőként adta le vasárnap reggel szavazatát.

További hírek