Csíksomlyóra indultak, elfogták őket a határon

Bizonyára emlékeznek még Nagy Jánosra, aki tavaly harmadmagával, Albertirsán élő sógorával, Hegyes Ferenccel és annak fiával, Zoltánnal biciklivel tette meg a Szakolytól Csíksomlyóig vezető utat. A férfi hatalmas erőről, elszántságról és hitről tett tanúbizonyságot, ugyanis öt évvel ezelőtt egy súlyos lovas­balesetben négy darabra tört a combcsontja, így lábában implantátummal vágott neki a több száz kilométeres kalandnak.

Akkor megígérte, hogy az idei, június 7-én kezdődő csíksomlyói búcsúba gyalogosan zarándokolnak el. A kis csapat május 20-án elindult a Mária-úton. Akkor még nem sejtették, hogy már a túra elején izgalmas helyzetekbe kerülnek és sokszor megoldhatatlannak tűnő akadályokba ütköznek.

– Azt már korábban eldöntöttük, hogy Máriapócsról indulunk. Részletesen megterveztük az utat, de – ahogy az nem sokkal később bebizonyosodott – mégsem fordítottunk elég figyelmet a szervezésre. Úgy számoltuk, hogy tizenkilenc nap elegendő ahhoz, hogy elérjünk Csíksomlyóra, de a hivatalos térkép csalókának bizonyult, ugyanis a középső szakaszából hiányzik száz kilométer, ami az apostolok lován öt nap. Ezt persze már csak útközben vettük észre – árulta el sokat sejtetően János.

Illegális határátlépés

– Alig hagytuk el Piricsét, elfogtak minket a határvadászok, ugyanis kiderült, hogy illegálisan átléptük a zöldhatárt Mezőfénynél. Kilencórás procedúra után visszaadtak minket a magyaroknak, pénzbüntetést kaptunk, majd visszafordultunk, és ismét beléptünk az országba – sorolta a szakolyi férfi.

– Nagy feladat elé állított minket az eső, ami napokig zuhogott könyörtelenül, sár­tengerré dagasztva az utat. Szerencsére nagyon sok segítőkész emberrel találkoztunk eddig, akik szállást adtak, és meleg étellel kínáltak minket. Igyekszünk tartani az útvonaltervet a hivatalos Mária-úton, de azzal nem számoltunk, hogy sokszor több kilométeren át, az útjelző táblák iránymutatását nélkülözve, derékig érő búzában kell gázolnunk. Nagy nehezen elvergődtünk Tasnádra, ahol szállást kellett találnunk, mert az időjárás nem kedvezett a kinti sátorozásnak. Másnap megkerestük a köves utat, mert azt a száz kilométert valahogy be kell hoznunk. Mindemellett küzdünk az izomlázzal, a napi 20–30 kilométeres gyaloglás és a húszkilós hátizsákok cipelése miatti fájdalmakkal. Nem szégyellem, volt, hogy az utolsó métereket négykézláb tettem meg – vallotta be Nagy János, s hozzáfűzte: a következő állomás Zilah, méghozzá az autós sztráda mellett.


Ennél a pontnál tettük le a telefont csütörtök este. A trió vasárnap ismét jelentkezett. Kérdésünkre, hogy merre járnak éppen, János elmondta: nem messze Kolozsvártól, Nádasszentmihályban érte őket az este, ott készülnek álomra hajtani a fejüket, a helyi választási iroda mögött verték fel a sátraikat.

Versenyben az idővel

– Tasnád után Sarmaság és Zilah következett. Az eső ugyan elállt, de a sár még tartotta magát, úgyhogy az a tizenöt kilométer eléggé megviselte a csapatot. Keresztezte az utunkat egy pihenőhely, ahol összedugtuk a fejünket, osztottunk-szoroztunk, és arra jutottunk, hogy ha így haladunk, vissza tudunk térni a Mária-útra, behozhatjuk a lemaradásunkat, és nyolc nap alatt megtehetjük a fennmaradó 180 kilométert.

– Szombaton elég későn értünk Almásszentmihályba, ahol egy ortodox pap templom melletti irodájában szálltunk meg. Kérték, hogy menjünk egy kicsit tovább, hogy ne kelljen a földön megágyaznunk, de akkor már olyan fáradtak voltunk, hogy akár állva is elaludtunk volna. Kávéval és reggelivel ébresztettek minket, nagyon kedvesek voltak a szállásadóink, akik egyáltalán nem beszéltek magyarul.

Szép város Kolozsvár

– Nagyon jó tempóban mentünk ma. Ha Parajdon visszatérünk a hivatalos túraútvonalra, utolérjük azt a zarándokcsoportot, amelyiknek a vezetőjével folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, hétfőn pedig elérjük Kolozsvárt – újságolta a szakolyi férfi vasárnap este.

CsA

 

További hírek