360 fokos videó: A Kállayak ősi fészke

A Kállayak egészen a honfoglalás idejéig, pontosabban Balogsemjén nemzetségfőig vezetik vissza családfájukat. A kállósemjéni lak, ahogyan a helyszínen hallottuk, a “Kállayak ősi fészke”. A család az 1920-30-as években töltötte a legtöbb időt a kúriában. Dr. Kállay Miklós – aki 1942 és 44 között Magyarország miniszterelnöke volt – nyaranta itt élt családjával, illetve olyan mintagazdaságokat hozott létre, melyek hozzájárultak a település fejlődéséhez.

– A kúria az 1770-es években épült – tudtuk meg Belicza Lászlótól, Kállósemjén polgármesterétől. – Egy olasz testvérpár, Salvatore és Giuseppe Aprilis műve. Ugyanazok az építőmesterek voltak itt, akik a szomszédos Nagykállóban a vármegyeházát alkották.

Hozzátette: az épületet 1940-es évek közepéig, végéig birtokolta a Kállay-család. A szocializmus időszaka alatt a TSZ tulajdonában volt, később tanyasi kollégiumként funkcionált, végül pedig elhagyatottá vált és folyamatosan romlott az állapota. 2015-ben, egy kiemelt kormányzati beruházásnak köszönhetően megújult a kúria, és elnyerte mai formáját.

– A kiállítótérben egy tematikus útvonalon mehetnek végig az ide látogatók – mondta el Belicza László. – Itt a Kállayak történetével, történelmi személyiségeivel, és azokkal a korokkal ismerkedhetnek meg, melyekben a család tagjai nagyot alkottak. A termekben eredeti, vásárolt és kapott relikviák is találhatóak. Nem sok eredeti tárgyi emlékkel büszkélkedhetünk, a múlt zivataros időszakaiból a szalonban található kályha, és egy intarzia darab maradt meg a padlózatból, melyet a 2015-ös felújítás során újragyártattuk.

A földszinten hat teremmel várja a látogatókat a múzeum, amely mellett egy kávézó, illetve az emeleten százharminc fő befogadására alkalmas rendezvényterem működik.

NA


Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!

További hírek