120 csapat várja a megyei labdarúgó-bajnokságok rajtját

A másodosztály bajnokai közül nem mindenki tudta vállalni a megyei élvonalbeli indulást. Kvaka Árpád megyei igazgató elmondta, örömteli, hogy öt településen újra van futball és az is, hogy több csapat adta be a nevezését, mint tavaly.

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint a következő szezonban a férfi felnőttbajnokságokban a tavalyinál több, összesen 120 csapat indul. A 16 első osztályú és a 48 második ligás együttes mellett, a megye háromban ezúttal 56 csapat méreti meg magát.

Kvaka Árpád, megyei igazgató elmondta, örömteli, hogy újra van csapat Csenger­újfalun, Gávavencsellőn és Záhonyban, illetve hosszabb szünet után ismét visszakerült a futballtérképre Porcsalma és Érpatak.

Jól járt a Kemecse

Vannak csapatok, amelyek nem vállalták a 2019–2020-as idényt. A mögöttünk hagyott szezonban még megyei másodosztályban szereplő Tiszaszentmárton nem nevezett bajnokságba, akárcsak a Lövőpetri vagy a szezon közben visszalépő DBFC, Mérk-Vállaj páros és a Tiszakóród, valamint az Eperjeske sem.

A megye egy utolsó három helyén végzett együttes – Csenger, Gyulaháza, Tiszavasvári – a megye kettőben folytatja. A másodosztályú bajnokcsapatok közül az Újfehértó és a Nyírmeggyes vállalta a magasabb osztályú kihívást, míg a Nyírkarász nem élt ezzel a lehetőséggel – Tóth Tibor, a karásziak edzője és ügyintézője a lapunknak elmondta, anyagi okok miatt nem vállalták a feljutást. Az MLSZ feltöltési szabályzata értelmében ilyen esetben a megye kettőben a második helyen végzett együttesek közül a legtöbb pontot szerző csapatot, azaz a Kemecsét kérte fel az igazgatóság a megyei élvonalbeli szereplésre.

Újonc a Szpari és a Nyírbátor

A harmadosztályú bajnokok egy csoporttal feljebb folytatják. A másod- és harmadosztályba jelentkezőket az igazgatóság versenybizottsága területi elv alapján osztotta be csoportokba. Fontos információ, hogy a 2020–2021-es szezonban már csak 42 csapat indulhat a megye kettőben, a soron következő idény végén a csoportok 14., 15. és 16. helyén végző csapatok, illetve a legrosszabb 13. is kiesik.

A harmadik vonalban érdekesség, hogy csapatot indít a Nyíregyháza Spartacus, valamint a nyírbátori futball is innen próbál újjáéledni.

A megyei első és másodosztályú küzdelmek augusztus 10–11-én, míg a megyei harmadosztályú pontvadászat augusztus 17–18-án rajtol.

A megyei bajnokságok csoportbeosztása

Tiszántúli Takarék megyei I. osztály

Baktalórántháza VSE, Balkányi SE, Fehérgyarmat SC, Ibrány SE, Kemecse SE, Kisvárda Master Good II., Mándok VSE, Mátészalkai MTK, Nagyecsed RSE, Nagyhalászi SE, Nyírgyulaj KSE, Nyírmeggyes SK, Tarpa SC, Tiszakanyár SE, Újfehértó SE, Vásárosnamény SE

Megyei II. osztály

Pannónia Zrt. csoport

Apagy SE, Encsencs SE, Geszteréd FC, Kállósemjén SE, Kálmánháza SE, Kék SE, Kótaj SE, Levelek SE, Nagykállói VSE, Napkori SZSE, Nyírbéltek KSE, Nyíribrony SE, Nyírlugos SE, Rakamazi Spartacus SE, Tiszalök VSE, Tiszavasvári SE

Nyírerdő csoport

Ajak SE, Berencs FC, Demecseri VKSE, Dombrád SE, Fényeslitke SE, Gergelyiugornyai SE, Gyulaháza KSE, Ladányi TC, Nyírkarászi KSE, Nyírmadai ISE, Ópályi KSE, Őr KSE, Pátrohai LSE, Szabolcsveresmarti SE, Tuzsér SE, Vajai II. Rákóczi Ferenc SE

Kelet-Magyarország csoport

Beregdaróc SE, Csenger FC, Csengersimáért KHE, Hodász SBK, Jánkmajtis KSE, Kocsord SE, Kölcse SE, Milota SE, Nábrád SE, Nagydobosi LSE, Nyírcsaholy USE, Nyírvasvári ’16 FC, Szatmárcseke KSE, Teremi SE, Tisztaberek SE, Vámosoroszi KSE

Megyei III. osztály

Szabolcs csoport

Biri SE, Bököny SE, Buj SE, Érpataki SE, Gávavencsellői Sportbarátok, GFSE Oros, Ibrány SE II., Nyíregyháza Spartacus FC II., Nyírpazony SE, Nyírteleki SE, Nyírtét SE, Nyírturai FC, Székelyi SE, Tiszabercel SE, Tiszadob SE

Nyírség csoport

Bogát 2000 TC, Kántorjánosi KSE, Kisléta SC Rebrei, Máriapócsi LSK, Nyírbátori LSE, Nyírcsászári FK, Nyírgyulaj KSE II., Nyírjákó SC, Nyírmihálydi SE, Ófehértó SE, Petneháza SE, Piricse SE, Ramocsaháza SE, Vajai SE II

Rétköz csoport

Anarcs SE, Aranyosapáti LSE, Barabás SE, Döge LSE, Gégény FC, Jéke SC, Nagyhalász II., Tiszabezdéd SE, Tiszatelek SE, Újdombrád SE, Varsány-Unio FE, Vitka SE, Záhonyi VSE, Zsurk SE. Szamos csoport: Csengerújfalu SE, Fehérgyarmat II., Hermánszegi FC, Kisar SE, Pátyodi SE, Penyige SE, Porcsalma DSZSE, Sonkád SE, Szamossályi SE, Tunyogmatolcsi SE, Túristvándi KSE, Tyukod FC, Ura SE

KM

További hírek