Kórház

a Pszichiátriai Szakkórház

A nagykállói kórház története

Az elmebetegség a legősibb idők óta szerepel az emberiség történetében. Megítélése azonban más és más volt. A primitív emberek a különös módon viselkedő embereket vagy elpusztították, vagy jó szellemként tisztelték. A társadalom számára deviancia (közösség normáit tagadó életvitel) az, ami elsődlegesen szembetűnő. A pszichiátriai beteg vagy betegség sajátos, leértékelő, stigmatizáló (megbélyegző) szerep, illetve állapot. A gyógyítás első jeleként a történészek már a korai időkből is találtak koponyát, melyen a lékelés nyomai láthatók, így kívánták az agy nyomását csökkenteni. Templomba gyűjtötték össze a betegeket és papok gondoskodtak róluk. A neurózisok oldására a templomi alvást tartották jónak, a templom hangulata megnyugtatta a beteget, elaludt, problémája megoldódott. Az 1600-as évek elején Közép-Európában ún. "bolond várakba" gyűjtötték össze őket. őrök vigyáztak, nehogy megszökjenek, - ha rosszat tettek, korbácsot és dorongot használtak megfékezésükre.Elmegyógyintézet Európában először Párizsban épült 1648-ban. Óriási termekben, földre szórt szalmán aludtak, rongyokban jártak a betegek. Az embertelen körülmények következtében az ide kerültek 60%-a már fél év alatt meghalt. A betegség tudományos kutatása a XIX. század közepén kezdődött el. J. M. Charcot párizsi orvos hipnózist alkalmazott, majd Ivan Pavlov orosz fiziológus a feltételes reflex felismerésével gazdagította e tudományt. Egyre nagyobb tért hódít a pszichoterápia. A XIX. században egyre több elmegyógyintézet nyitja meg kapuit, ahol apácákat és világi ápolókat is találunk a betegágyak mellett. Magyarországon Nagykárolyban, 1876-ban épült az első elmegyógyintézet, majd Lipótmezőn. A nagykállói tébolyda 1895 óta fogad betegeket. A hivatalos megnyitó 1896. március elsején volt, ekkor még a lipótmezei intézethez tartozott. 1926-ban vált önállóvá Magyar Királyi Állami Elmegyógy Intézet néven, közvetlenül minisztériumi felügyelettel. 1953. február elsejével felügyeletét a Megyei Tanács VB veszi át, így neve is változik: Megyei Elme- és Ideggyógyászat-ra. Feladata elsősorban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rászoruló betegek ellátása. Helyileg az 1700-as évek végén "Megyeháza" céljára épített épületkomplexus szolgál. A tébolyda 110 férőhellyel működött, 1 főorvos, 5 irgalmas nővér és 8 ápoló látta el a betegeket. A betegek a lakóhelyüktől való távolság, részben állapotuk miatt teljesen elszigetelődtek a külvilágtól. Személytelenségbe süllyedtek, kiszolgáltatottak, szabad döntéstől, mozgástól megfosztva, csak saját osztályukon belül közlekedve léteztek. Elkülönítésükre hálóságyakat használtak.

A II. világháborút követően az ágylétszám 371, 1953-tól 440-re emelkedett. A munkaterápiás részleg beindításával 1975-től az ágylétszám 610 lett, amely minőségi javulást eredményezett. A központi épületen rekonstrukciós munkálatok kezdődtek - a gyógyításban új eljárásokat kezdtek alkalmazni- megszűnt az erőszak alkalmazása. Megváltozott az orvos-beteg, az ápoló-beteg kapcsolata. A biológiai, gyógyszeres terápia tért hódított, eltűntek a hálóságiak, az osztályok nyitottá váltak. Megtörtént az aktív és krónikus ágyak szétválasztása. Nagykállóban és vonzáskörzetében 15 háziorvos és 3 házi gyermekorvos végzi az egészségügyi alapellátást, egyedül Biri községben nincs helyben biztosítva az orvosi ellátás. A térségben egy háziorvosra és házi gyermekorvosra átlagosan 1786 lakos egészségének megóvása, ápolása tartozik, közel annyi, mint a megyében átlagosan. Gyógyszertár Nagykállón kívül csak Kállósemjénben és Balkányban működik. A fekvőbeteg-szakellátás a kistérség viszonylatában egy speciális területen megoldott: Nagykállóban van 530 ágyas ideg- és elmegyógyintézet, amelynek területi illetékessége nemcsak a térségre terjed ki. Az intézetben az ágykihasználtság a betegség természeténél fogva viszonylag magas. Az új irányelveknek megfelelően 1991-ben ismét változott a létesítmény elnevezése, amely ma is ugyanaz: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza. A finanszírozó az Országos Egészségbiztosítási pénztár, a törvényességi felügyeletet a tulajdonos, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés látja el. A központ címe: 4321 Nagykálló, Szabadság tér 13. Az egységek, részlegek, operatív irányítása innen történik. Két kihelyezett osztály is funkcionál: Kállósemjénben illetve Nagykálló-Postakertben. A kórházhoz tartoznak még orvosi szolgálati lakások, illetve nővérszállók Nagykálló belterületén. A működési terület valamennyi osztályt tekintve az egész megyére kiterjed. A változtatás eredményeként három - területi ellátási kötelezettséggel - akut felvételes Pszichiátria osztály alakult ki, mely mindkét nembeli betegeket köteles ellátni. Az Idegosztály pszichoterápiás (tervszerű, lelki úton való gyógykezelés) feladatot kapott, önálló Addiktológiai (függőségi) osztály, valamint Krónikus Elmeosztály (folyamatosan fekvőbetegként kezelt), Gerontopszichiátriai (időskori elmegyógyászat) részleg és Krónikus Addiktológiai részleg kialakítására került sor. Ezzel egyidejűleg az összágyszámot 80-nal csökkentették. Járóbeteg-szakellátás csaknem teljesen hiányzott. Az ágystruktúra a következőképpen alakult: A súlyos, életveszélyes állapotban lévők ellátására a III. Pszichiátriai osztályon belül 10 ágyas Szubintenzív (teljes körű megfigyelés) részleg került megszervezésre, valamint valamennyi aktív osztályhoz integrált szakambulancia (összehangolt betegellátás) is megkezdte működését. Szakmai szempontból ezen szervezeti változások szükségesek voltak. Az aktív és krónikus ellátás szétválasztása, a területi ellátási kötelezettség, a szakambulanciák működtetése, valamint a szubintenzív ellátás beindítása egyértelművé tette az osztályok ellátási kötelezettségét és felelősségét, javította a betegellátás színvonalát. Mindezekhez a személyi és tárgyi feltételeket biztosítani kellett. Az orvoslétszám 18-20 körül stabilizálódott, valamennyi szakorvos, az ápolói létszám betöltött volt ugyan, de csak 48%-a volt szakképzett, ma a szakképzettek aránya meghaladja a 80%-ot. Ezen belül (diplomás ápolók, pszichiátriai szakápolók és gyógyfoglalkoztató szakasszisztensek) biztosítják az ápolási munka minőségét és szakszerűségét. Megszervezésre került 6 fővel szociális munkás csoport (valamennyi főiskolát végzett), akik a betegek szociális dolgait intézik, részt vesznek az osztályokon a pszichoterápiás csoportmunkában, kapcsolatot tartanak a hozzátartozókkal, folyamatosan végzik a betegelégedettségi vizsgálatokat, stb.A gyógyszerellátás zavartalan biztosítása érdekében intézeti gyógyszertárat létesítettek (1 gyógyszerész, 2 szakasszisztens látja el a feladatokat). 1996-ban zártforgalmú gyógyszertár kialakítására került sor, mely a gondozott betegek és a kórházi dolgozók gyógyszer-ellátását biztosítja. A betegellátás maradéktalan biztosítására meg kellett teremteni a technikai feltételeket is. Műszerbeszerzésre évente az önkormányzattól 7 millió forintot kaptak, és ehhez saját bevételéből egészítette ki, hogy a legszükségesebb műszerek rendelkezésre álljanak. Legfontosabb műszerbeszerzés az elmúlt 6 évben: UH készülék, Rtg. filmelőhívó automata, Helige őrzőrendszer (szubintenzív részlegre), defibrillátorok (elektromos szívújraélesztő), labor automaták, komplett gépi takarítási rendszer, mosogatógépek, ágytálmosók, külső és belső szállítás, gépkocsik és targoncák beszerzése, infúziós pumpák, antidekubitor matracok (felfekvést megelőző gyógymatrac), korszerű EEG készülék, kórházi ágyak, számítógépek. Így vált a "tébolydából" korszerű, a betegek érdekeit, gyógyulását szolgáló, a társadalmi igényeket kielégítő, a társadalmi és gazdasági kihívásoknak megfelelő szakkórházzá. A kórház alaptevékenysége: a felnőtt fekvő- és járóbetegellátás, az aktív és krónikus betegek szakellátása, rehabilitációt, utókezelést, gondozást nyújtó gyógyító-megelőző ellátás, illetve a gyógyító célú foglalkoztatás.

Járóbeteg-ellátás: Igénybevétele a lehetőségekhez képest alacsony. A szakrendelésen dolgozó orvosok időközönként váltják egymást a kórházi osztály és a szakrendelő között.

Diganosztikai részlegek: Laboratórium önálló egységként félállású biológus vezetésével működik. Vizsgálatokat a környék háziorvosai, a járóbeteg-szakellátás valamint a fekvőbeteg-ellátás részére végez.

Röntgen önálló részlegként 1 főorvos irányításával működik, évente 29. 670 expozíciót végeznek. A vizsgálatok döntő többsége rutinfelvételből áll, alkalmanként előfordul kontrasztanyagos vizsgálat is.

UH diagnosztikai vizsgálatokvégzésében a röntgen főorvosa és a belgyógyász adjunktus vesz részt.

EEG labor forgalma az utóbbi időben csökkent. Az éves vizsgálat esetszáma 120-150között van.

Gyógyító célú foglalkoztatás: Több irányú elfoglaltságot jelent a betegek számára, ahol szakemberek irányításával termelőtevékenységet végeznek. A betegek jelentős része vidékről érkezik, így foglalkoztatásukban nagy szerepet játszik a kertészeti, gyümölcstermelési, sertéstenyésztési tevékenység. Téli foglalkoztatások idején pedig steril zacskó ragasztásával, papírbútorok gyártásával is foglalkoznak.

A kórház rövid- és hosszú távú céljai a fő profillal függnek össze. Korszerű, diagnosztikus és terápiás ellátás nyújtása az elmegyógyászat területén. A betegcentrikus ápolás, gyógyítás megvalósítása és növelése, különös tekintettel a betegségek lehetőség szerinti megelőzésére, a betegjogok maradéktalan érvényesítésére, valamint a szolgáltatás minőségének folyamatos fejlesztésére, az ápoltak növekvő megelégedettségét célzó állandó törekvésre.

Chat

Lépj be a Netkallo IRC csatornájára, hogy felvedd barátaiddal a kapcsolatot!

mIRC program használata esetén itt olvashatsz a netkallo csatornára való belépésről!

Jó csetelést!

Nick (Név)

Kapcsolat

Ha kérdésed vagy valamilyen észrevételed van az oldallal kapcsolatban, akkor azt itt megteheted: Ivanhoe

Vagy használhatod a Vendégkönyv funkciót is, ahol folyamatosan állunk rendelkezésedre!

Webmail

Itt tudsz bejelentkezni a Netkallo mail fiókodba!

SquirrelMail version 1.4.4

Név:
Jelszó: